Outfit

Outfit #13 – Amor

Közel egy év eltelt azóta, hogy outfitből készült blogbejegyzés… ez az év sok szempontból rendhagyó volt, a tavaszi kényszerű leállás hozadéka többek között az volt, hogy elképesztően intenzív nyár köszöntött rám – ami a közel három hónapos otthonlét után egyszerre volt hihetetlenül élvezetes és kicsit kimerítő. A rengeteg munka mellett lakásfelújításba is kezdtünk – csak hogy ne maradjunk izgalmak nélkül 😀 – így viszont a weboldalamra sajnos nem tudtam annyi időt szánni, amennyit szerettem volna, sok blogbejegyzés maradt megíratlanul. Ezeket az ősz folyamán igyekszem behozni, mert nagyon sok izgalmas téma van a tarsolyomban. 😉 Az outfiteket ez idő alatt többnyire az instagram oldalamon osztottam meg Veletek, de ez a mostani megérdemel egy teljes posztot, ugyanis egy, a szívemhez nagyon közel álló ékszer adja meg neki azt a kis pluszt, amitől különleges lesz.

Az Amor fülbevalót Jakócs Zsanett, az Inventino márka alapítója tervezte és készítette, olyan színvilágban, amit megálmodtam: krémfehér és finom pezsgőarany. Az ékszert a Szeretet himnusza inspirálta – a szív forma a szeretetre utal, a pici kereszt a hitet szimbolizálja, ezért is olyan különleges a számomra: úgy érzem, a mai világban ez a két dolog az, amire talán a legnagyobb szükségünk van. A szeretet az, ami mindent képes összetartani és átformálni, olyasmi, ami megsokszorozva tér vissza hozzánk, ha szívből adjuk, olyan erő, ami hegyeket mozgat, országokon ível át. A hit pedig az, ami célt adhat nekünk, mozgatórugója lehet az életünknek: legyen az bármely istenbe, elképzelésbe, megvalósítandó célba, vagy – és talán mind közül a legfontosabb – az önmagunkba vetett hit. Nos… ilyen jelentéstartammal bíró ékszert viselni már önmagában is nagyszerű dolog. 🙂 S habár Zsani kicsit tartott tőle, hogy az én élénk tavasz színtípusomhoz ez a színvilág “kevésnek” bizonyul, én azt gondolom, maga lett a tökély. Számomra mindenképpen.

Az igazat megvallva, talán először fordult elő velem olyan, hogy egy ékszerhez választottam a szettet és nem fordítva. A meleg fehér nadrág és a Chanel stílusra hajazó buklé kiskabát semlegességéhez mindenképpen kellett valami erőteljes szín, így esett a választásom erre a lángoló narancs színű felsőre, amivel finoman összecseng a narancsos korall rúzs – és máris megvan az az élénkség, ami kell egy élénk tavasz típusnak. 🙂

Ami az összeállítás többi részét illeti: nem tudom, más is így van-e ezzel (bár én tanácsadásaimon szoktam ezt javasolni), de ha van egy ruhadarab, aminek nagyon jó a fazonja és az anyaga, és történetesen több olyan színben is elérhető, ami jó nekem, akkor én bizony meg szoktam venni ugyanazt a ruhát több színben is. Így esett, hogy ez a krémfehér nadrág bekerült a gardróbomba jolly joker pávakék és fekete színben is… nincs kétségem afelől, hogy gyakran és szívesen hordom majd őket. Ezt egyébként abszolút tudom javasolni nektek is: ha van olyan ruha, amit valamiért nagyon szerettek és elérhető belőle több, színtípusotoknak megfelelő szín is, akkor vegyétek meg bátran, mert biztosak lehettek benne, hogy szívesen fogjátok majd hordani! No de most már beszéljenek helyettem a képek. 🙂

Fülbevaló: Inventino
Blézer: fashiondays.hu (Mango)
Nadrág, felső: Zara
Cipő: Högl
Táska, fotó: Hodlik Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük